Égi szerkesztőbizottságunk

Égi szerkesztőbizottságunk

Egy szerkesztőségi értekezlet pillanata 2004-ből – Czoborczy Bence főszerkesztő mellett a szerkesztőbizottság pap-tagjai: Zachár Géza, Szabó István és Erdődy Imre. Az atyák már ,,fentről” segítik a munkákat. Szent II. János Pál pápát ,,kértük”, legyen szerkesztőségünk védőszentje, s kis csodáinkban érződik is, hogy ,,elvállalta” a tisztséget…

Döbbenetes élmény annak megtapasztalása, hogy Isten szentjei is rajtunk tartják tekintetüket. Mind a hétmilliárdunkon –, egyesével…, s legkisebb szükségünkben (kérve, vagy akár kéretlenül) lehajolnak hozzánk, apróbb-nagyobb csodákkal éreztetve az isteni bizonyosságot. Kezembe került a közelmúltban egy fotó, amitől mindig meghatódom: egy szerkesztőségi értekezlet pillanata, Czoborczy Bence főszerkesztő mellett a szerkesztőbizottság pap-tagjai: Zachár Géza, Szabó István és Erdődy Imre. Az atyák már régóta nincsenek közöttünk, ,,fentről”, az égi szerkesztőbizottságban segítik a munkánkat. Szent II. János Pál pápát ,,kértük”, legyen szerkesztőségünk védőszentje, s kis csodáinkban érződik is, hogy ,,elvállalta” a tisztséget. Vezetésével az atyák, akikre szeretettel emlékezünk, közbenjárnak ügyeinkért… Egy másodpercig sem kételkedem például abban, hogy ők segítettek az első – világi utazási iroda szervezte – római utunkon – hogy bejussunk a Szent Péter bazilikába. Nemcsak magánemberként, de egyházi lap szerkesztőjeként is valószínűleg a guta ütött volna meg, ha nem jutunk be. És az 50 fős csoportból CSAK nekünk adatott ez a lehetőség. Idegenvezetőnknek nem sok fogalma volt egyházi dolgokról, sőt, a vatikáni múzeumról sem, s húsvét lévén az ünnep ,,beleszólt” a nyitvatartási rendbe. CSAK mi voltunk azok, akik ,,véletlenül” ott mentünk ki a múzeumból (konkrétan a Sixtus-kápolnánál), ahonnan a kijárat a bazilikához vezetett. Így nyugodtan végignézhettük/fotózhattuk. A másutt kijövő útitársaink a múzeumlátogatás után szabadidőt kaptak, majd a délutáni találkozón beálltak a rettenetesen hosszú sorba, s araszoltak Róma első bazilikája felé. Ám mire bejutottak volna, megkezdődött az ünnepi pápai szentmise, s így kintrekedtek…

A pontosság ,,isteni erény” 🙂

De nem tudom véletlennek hinni, hogy a minket legkésőbb 8.05-ig váró – mert aztán sürgősen induló – (felvidéki) jánoki atya háza elé PERCRE PONTOSAN 8.05-kor érkeztünk. A GPS-ünk 8.25-ös érkezési időt jelzett. Késve indultunk, mert jó félórát csúszott lánykánk hajnali buszos startja a Fráter kórussal egy németországi kórustalálkozóra (a szívem szakadt volna, ha nem integethetek –, az anya ,,előbb van”, mint az újságíró), útfelújítás meg mindenféle előzhetetlen, döcögő járgány lassította tovább a tempót. Az atya már ült az autóban, épp indultak volna, de kedvesen fogadott, kiszállt, s készült egy lényegre törő, gyors interjú… Nem tudom, hogy csináltuk… De tudom… Köszönet az ,,égi szerkesztőbizottságnak”… És persze nem csak ,,munkaügyben” érezzük az égiek – különösen a Szűzanya és Szent Antal – ránkfigyelését, hosszasan sorolhatnám, milyen szépen álltak össze, rendeződtek olyan dolgok, melyekben emberileg tehetetlenek voltunk…

Dobos Klára, szerk.

Örömmel vesszük, ha megosztják velünk ilyen jellegű élményeiket!