Mennyei szép rózsa – Mária (báb)misztériumjáték

A Mennyei szép rózsa c. Mária misztériumjátékban archaikus népi imádságaink, szenténekeink, és legendáink idézik meg az Istenszülő Szűzanya alakját. Egyik felvételünk alapja az előadás végén elhangzó Boldogasszony anyánk magyar néphimnusz, néhány kis részlettel kibővítve, a másik pedig az ,,Akkor jussak az eszedbe…” kezdetű népdal Utolsó vacsorára emlékeztető változata. A helyszín a zsámbéki romtemplom.

Szeretettel ajánljuk: – Jöjjetek, Égiek ITT
– Szarka Tamás: Szeretethimnusz ITT
– Ős-operák: Szent Márton játék ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

Adj békét, Uram! – 40 éves az István a király

Az István a király c. nagyhatású rockopera születésének 40. évfordulóján (2023) Novák Péter rendezésében került a darab a Papp László Sportaréna monumentális színpadára. Fohászként hallgassuk.

Szeretettel ajánljuk:  – Ima a magyar nemzet védőasszonyához ITT
– Közös ez a fohász… ITT
– Üzenet a rocksuliból ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

Orgonaszó – különösen is az édesanyáknak

VIVALDI-BACH: A-MOLL CONCERTO I. TÉTEL
Sztahura Ágnes Angelika az egyetlen orgonaművész a magyar apácák között. Református édesanyja a Miskolc-tapolcai gyülekezet tagja volt – az egyik ott tartott zenés áhítaton rá is emlékeztek. Az ökumené jegyében kérték fel a katolikus orgonaművészt, aki három darabot játszott el, melyeket azért választott, mert édesanyja nagyon szerette hallgatni az ő előadásában. Az első mű Vivaldi-Bach: a-moll concerto, I. tétele volt, szeretettel ajánljuk, az előzmények alapján különösen is az édesanyáknak. A kísérő képsorok a templom környékén, az oda felvezető hangulatos kis erdei úton készültek. 

Kapcsolódó videó: – Művészi misszió – orgonás beszélgetés Angelika nővérrel ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

 

NOÉ BÁRKÁJA: ,,Begyepesedett” kertészkedés

– El kell fogadni, hogy a természetes rét nem rendetlen azért, mert a Jóisten által ,,megtermelt” fű ott, helyben fog elhalni is, vagy a fák alatt maradnak a lehullott falevelek… – hangsúlyozza Dr. Dobos Endre professzor, a Magyar Talajtani Társaság elnöke, aki a talajok – s hiszik, vagy sem, ehhez kapcsolódó jobb közérzetünk – érdekében is szemléletváltást remél a kerti és a nagyüzemi gazdálkodásban egyaránt. Beszél a helytelen kiskerti fűnyírási szokásokról is, s hangsúlyozza: nem szabad szerves anyagot elvinni a kertből, a gyomnak pontosan ott lesz hasznos helye, ahonnan kihúzták!

Szeretettel ajánljuk Noé bárkája rovatunkból: 
– ,,Lehajlok a szent humuszig” ITT
– Tündérrózsán lebegve ITT
– Működtessünk madáritatót! ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

TRIANON 103 – Hiányzol, Hajdó pap bácsi… 

Fotó: Gulyás László

FEJEZETEK A MAGYARSÁG TÖRTÉNETÉNEK
ELMÚLT 103 ÉVÉBŐL

Hajdó István főesperes-plébánosra halálának 12. évfordulóján (2023. július 8-án) az ő saját szavaival, valamint Vencser László volt gyulafehérvári teológiai tanár gondolataival emlékezünk.

Hajdó István 1942. december 18-án született a Hargita megyei Bogárfalván kilencgyermekes család hatodik gyermekeként. Az elemi iskolát szülőfalujában, az általános iskola felső tagozatát Székelyszentléleken végezte. 1958 és 1962 között a gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskola diákja, 1962-től 1968-ig pedig a Hittudományi Főiskola hallgatója volt. Tizennyolc évfolyamtársával együtt 1968. április 21-én szentelte pappá Isten szolgája Márton Áron a püspöki székhely ezeréves székesegyházában. Papságának első állomáshelye 1968-tól 1978-ig Nyikómalomfalva volt. Ott töltött tízéves szolgálati idejének utolsó éveiben Orbán Balázs szülőfalujában, Székelylengyelfalván is ellátta a lelkipásztori teendőket. Mindezekről ő maga így mesélt:

Olvassa tovább!

TRIANON 103 – A Jótanács Lelkére hallgatva

Körmenet a Bécsi Csíksomlyói Búcsún

FEJEZETEK A MAGYARSÁG TÖRTÉNETÉNEK
ELMÚLT 103 ÉVÉBŐL

Visszatekintés elmúlt évszázadokra és évtizedekre
a 2009. évi, 27. Bécsi Csíksomlyói Búcsún

P. András Imre SJ (1928–2011) atya életútjának és munkásságának minapi bemutatásakor szóltunk arról, hogy bécsi tartózkodásának több mint fél évszázada alatt mindig szívügyének tekintette földijei sorsát, támogatta kezdeményezéseiket s nemritkán azok élére állt. Az Ausztriában élő magyarok számára a jóságos, bölcs, jó tanácsaival minden helyzetben eligazítani képes, igazi atya volt. Elmondtuk, hogy a nehéz időkben, amikor az Ausztriába menekült erdélyi és a Kárpát-medence más vidékeiről érkezett magyarok számára – menekültstátusuk miatt – szülőföldjük s benne Csíksomlyó megközelíthetetlen volt, életre hívta a „Bécsi Csíksomlyói búcsút”. 1983-tól kezdődően 2011-ig huszonkilenc alkalommal szervezte meg Szentháromság vasárnapján a magyarok találkozását, hogy azok erőt merítsenek az együttlétből, az Istenhez való közelkerülésből, a Csíksomlyói Szűzanya segítő erejéből. (Az eseményt az Erdélyi Magyarok Ausztriai Egyesülete az András Imre atya halála utáni években is megszervezte.) 

Olvassa tovább!

TRIANON 103 – „Hűséges az Isten”

P. András Imre SJ 2010-ben a Bécsi Csíksomlyói Búcsún

FEJEZETEK A MAGYARSÁG TÖRTÉNETÉNEK
ELMÚLT 103 ÉVÉBŐL

   A székely jezsuita szociológus, P. András Imre SJ (1928–2011) értékteremtő életútja

  A súlyos betegségekkel megküszködő, számos viszontagságon átkelt, a történelem fordulataitól „kalandos” utat bejárt, mégis alkotásokban tevékeny és munkaeredményekben gazdag életet élt, a szétszóratásban „felnövő” és feladatot vállaló nagy nemzedék méltó alakja, András Imre jezsuita szerzetes 1928. október 30-án született a székelyföldi Csíktaplocán, András Gyárfás és Lajos Juliánna nyolc gyermekének egyikeként. Csíktaploca ma Csíksomlyóval együtt a nagyvárossá nőtt Csíkszereda része. Az elemi iskolát Imre atya a szülőhelyén, a középiskolát 1940–1947 között a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban végezte. Érettségije után nyomban jelentkezett a szatmárnémeti jezsuitákhoz, és hogy hivatását követhesse, még ugyanazon év őszén, 19 évesen, 1947. szeptember 7-én átszökött a román–magyar határon. Másnap felvették a budapest-zugligeti Manrézába és megkezdte a noviciátust. Alig 21 évesen, 1949 nyarán súlyosan megbetegedett: tébécés fertőzés jelentkezett a tüdején, orvosai már-már szinte lemondtak róla – emiatt a fogadalomtétele is elmaradt, illetve elhalasztották. 

Olvassa tovább!

A száguldó óriásfüstölő

Mészáros Béla motorral zarándokolt el Miskolcról Santiago de Compostelába, s telefonjával videót készített a település – Szent Jakab sírja fölé épült – katedrálisának jelképévé vált óriásfüstölő, a Botafumeiro templomi ,,száguldozásáról”. Megható, felemelő pillanatok…

Szent Jakab, a zarándokok védőszentjének ünnepe: július 25. Sírja – s ereklyéi – Santiago de Compostelában, a róla elnevezett katedrálisban találhatók. Az i. sz. 44-ben lefejezett idősebb Jakab apostol holttestét tanítványai egy hajóra tették, Galiciába vitték és ott temették el. Ám a sír helye feledésbe merült, majd egy legenda szerint a IX. században egy csillag mutatta meg a helyet, s a település neve is innen eredeztethető (campus stellae, „csillagrét”).
Santiago de Compostela székesegyháza az El Camino zarándokút végét jelenti. Nemrég a miskolci Mészáros Béla motorral zarándokolt oda – az odaút során 3972 km-t tett meg. Mesélt útja lelki indíttatásáról, tartalmáról (Új Misszió, 2023 július), és elmondta azt is, hogy az egyik legmeghatóbb látnivaló számára az volt, mikor a székesegyház ismert jelképe, a füstölő lengett a hívek feje fölött.
Az óriásfüstölő, a Botafumeiro első említése a XV. századból való. Nyolc ember működteti egy csigákból álló szerkezet révén. A füstölő a székesegyház kereszthajójában, az oltár előtt leng ide-oda, többször elszáguld a hívek feje felett, akár 70 kilométer/órás sebességgel. A szerte szálló tömjénnel eleinte azért (is) hintették be a templomot, hogy elnyomja a megfáradt zarándoktömegek izzadtságszagát. A világ legnagyobb füstölőjének tartják, súlya 60 kilogramm körüli.

Szeretettel ajánljuk: – Beszélj szeretetből! – Szent Ágoston sírjánál, Paviában ITT
– Prága, Szent Vitus székesegyház ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

Ötven lépésnyi Miatyánk és az Isten mosolya

Kriván Anita hegymászó hitvalló gondolatai…
,,A napfelkelték a hegyen olyanok, mint amikor a Jóisten ránk nyitja a szemét…”

Szeretettel ajánljuk: – Felhők fölött a Guadalupei Szűzanyával ITT
– Jó, hogy minket a hitre érzékenyítenek ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

Júniusi Új Misszió

(Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára:
OTP Bank, 11734004–20394981)

A borítón: A zalacsébi Trianon Emlékpark egyik szoborcsoportja
– Megszólaló szentképek: ,,Biblikus” vakáció
– Ismeretlen szentjeink: Szent Ákos
– A krisztushívők kihívásai
– A Szentatya nálunk keresett lelket Európának
– Látogatóbarát szent helyek
– NEK-tekintő: Anekdotikus kulisszatitkok
– Sugárzó verssorok – Petőfi 200
– A gendernek nincs keresztényi szála!
– ,,Én csak egy program vagyok” – interjú a Mesterséges Intelligenciával
– Júniusi imárahívó – Szent Antalhoz
– Trianon 103 – ,,Merítsetek a folyóból!”
– Noé bárkája: ,,Begyepesedett” kertművelés

… A lap 5 példány fölött a szerkesztőség címén rendelhető meg (3502 Miskolc, Pf. 272.). Egyéni előfizetés a Magyar Posta Hírlap-előfizető Irodánál lehetséges (Budapest, Orczy tér 1.).  Drótposta: hirlapelofizetes@posta.hu