Szemtől szemben az Istennel

,,…jóllehet erről senkivel sem beszéltem, tudtam, hogy a katolikus temp­lomban a jó Isten egészen más módon van jelen, mint a mi protestáns templomainkban, ahová vasárnapi prédikációra szoktam menni, s ahol engem nem tartott vissza semmi, mihelyt a tanítás véget ért, és az ének elhallgatott…”

Fotó: Dobos Klára/Új Misszió (Kaposvár, Szent Imre-templom)

Egy protestáns a szentségház előtt

Az egyik rajnai városban megismer­ked­tem egy festőművésszel, kivel aztán több­ször találkoztam. Egy templomban let­tem rá figyelmes, amint az Oltári­szentség előtt mély áhítattal végezte imá­ját. Nagyon meg­lepett vallomása, hogy va­lamikor pro­testáns volt. Megkértem, mond­ja el megté­rése történetét.
– Édesatyám Drezdában kishivatalnok volt, szerény viszonyok közt élt. Sajnos korán elvesztettem szüleimet.

Csekély ösz­sze­gű örökség maradt rám, mit sokkal idő­sebb, s gazdagon nősült bátyám mint gyámom kezelt, aki engem egy sokszorosító üz­letben mint inast helyezett el, kis padlás­szo­bát bérelt számomra…Ha valamire szükségem volt, pénzt adott az örökrészből. Más­különben nem törődött velem. Árvaságomban sok szomorú órában volt részem.
Ha nagyon elkeserített az élet, elmentem a katolikus templomba, és az oltár lépcsőjére letérdeltem: mert jóllehet erről senkivel sem beszéltem, tudtam, hogy a katolikus temp­lomban a jó Isten egészen más módon van jelen, mint a mi protestáns templomainkban, ahová vasárnapi prédikációra szoktam menni, s ahol engem nem tartott vissza semmi, mihelyt a tanítás véget ért, és az ének elhallgatott.
Egyik napon gyámom kijelentette, ami­kor a kért összeget nehezen átadta, hogy ezzel az én örökrészem teljesen kimerült, s nincs módjában, hogy rólam gondoskodjék. Könnyeimet elfojtottam és gondterhelten visszatántorogtam kicsi padlásszobámba. Bár csak száraz kenyeret ettem, mégis készpénzem hamar elfogyott. Nem tudtam magam elhatározni arra, hogy szívtelen bá­tyámhoz forduljak – éhhalál várt reám. Nehéz szívvel még utoljára fölkerestem azokat a helyeket, hol elhagyatottságomban vigaszt találtam. Elmentem a katolikus temp­lomba is, térden állva a szentségház előtt elpanaszoltam minden búmat-bánatomat a jó Istennek, mert úgy éreztem, hogy ott kü­lö­nösképpen jelen van. Nagyon megnyugtatott a Vele való társalgás. Azután elmentem a műhelybe. Alig, hogy munkához fogtam, hi­va­tott a főnököm, tudomásomra adta, hogy ezentúl heti fizetésben fog részesíteni, mivel munkámmal s magaviseletemmel na­gyon meg van elégedve. Különös dolog! Sohse gondoltam arra, hogy katolikus leszek, jóllehet ezentúl még gyakrabban eljártam a katolikus templomba, és még buzgóbban imádkoztam a szentségház előtt. Tizennyolc éves koromig mint litografus annyi pénzt tudtam megta­ka­rítani, hogy a müncheni művészakadé­mi­ára beiratkozhattam.
Egy zimankós novemberi este a sörcsar­nokban pihentem az ablak mellett. Csen­g­ettyűszóra lettem figyelmes, s látom, hogy az Oltáriszentséget viszik valamelyik be­teg­hez. Máskor ily alkalommal sok embert láttam a szentség kíséretében, most nem volt senki, a hideg, lucskos idő mindenkit visszatartott. Ekkor így szóltam magam­hoz: „Ha nem kíséri katolikus ember a szentséget, menj hát te, s kísérd az Urat”. Otthagytam a sört, s elkísértem a papot a beteg házáig. A pap itt megfordult, hogy a szokásos áldásban részesítse a kíséretet. Ta­lán meglepetésében, hogy csak engem lá­tott, egy kis ideig felém tartotta az Oltá­ri­szentséget. Szívembe nyilallott, amint így szem­től szembe találom magamat az én Ist­e­nemmel: hangos zokogással földre borultam, s amint felálltam, elhatároztam, hogy ka­tolikus leszek. Másnap fölkerestem a ka­tolikus papot, hogy kellő tanításban ré­sze­sítsen.

                                                                                                                                                                        Alfred J. Albertus

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

Kapcsolódó videó: Lelkem, áldd az Urat – szentségimádási ének IDE KATTINTVA

Kapdsolódó írás: Eucharisztikus csoda – Szentostyák a lángnyelvek között IDE KATTINTVA