Séta a bogácsi temetőben

VIDEÓKÉPESLAP: Puccinival – halottak napján

Bogács templomának legősibb részei 1248-tól állnak, s mellette már akkor létezett a régi temető, amelyet a templommal együtt kőfallal vettek körbe. Hazánkban nem jellemző, hogy ennyire körülölelje a templomot a sírkert, úgy érezhetjük, mintha angolszász vidéken járnánk. Sokan, akik itt eltemetett halottaikra emlékeznek, először a templomba mennek, ahol köszöntik a Bogácsi Madonnát is. A kisvideó zenei aláfestéseként Puccini Krizantémok című drámai muzsikája szolgál. (2014 nov. 1)

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Gyufával gyújtott imánk – halottak napi videójegyzet IDE KATTINTVA

További videóképeslapok:
,,Boldogmondások”, ősszel (Plitvice) IDE KATTINTVA
Régi magyar áldás (Miskolc-Tapolca) IDE KATTINTVA
TÉLI IMA – Jégmászás a vízesésen (Lillafüred) IDE KATTINTVA

A lelkeknek nincs ,,kimenő”

Mennyből jövő kapucsapkodók? – Ördögi dolgokról 4. 

Szabó József atya Szabadíts meg a gonosztól című előadásában nagy derültséget keltve fogalmazta meg gondolatait arról, hogy vajon visszajárnak-e a halott lelkek?

További részek:  Elsötétült ,,fényhordozó”  IDE KATTINTVA
Megszállott – boldoggá avatás előtt IDE KATTINTVA
Az ördögűzés rejtelmei IDE KATTINTVA

Szent Antal imája kísértések ellen IDE KATTINTVA

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Temetői zsongó csöndben

GYUFÁVAL GYÚJTOTT IMÁNK… (halottak napi videójegyzet)

,,…Megannyi emlék hömpölyög a sírok között, fagyos szél röpteti a visszagondolást. Kabátunkon fejebb húznánk a cipzárt, de már nem megy tovább. Kezünk zsebünkbe menekül… Talán csak Jézus nem fázik ott fenn a kereszten. Sok apró láng – mind egy-egy kis élet – világítja meg arcát. Lefelé néz, felénk fordul, szeretteink elvesztése miatti fagyos fájdalmunkba vigasztalást, hitet, meleget sugároz. Biztat, vegyük észre, érezzük, hogy meghalt bár ő is, mégis itt van velünk…” A Szent István Rádióban hangzott el ez a jegyzet 2003. november 2.-án, s most újraolvasva adott ihletet a temetői képsorok elkészítéséhez. Szeretettel ajánljuk meghallgatásra/megtekintésre. (Dobos Klára videójegyzete)

Kapcsolódó videó: Séta a bogácsi temetőben – Puccinival Halottak napján

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.