Villanásnyi néplélek – Péter páter népdal-missziója

BÚZÁRA HANGOLVA…
,,Pennámmal és hangommal, értelmemmel és egész szívemmel Isten szolgálatában akarok állni…” – vallja Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános. Ennek jegyében Istent szolgálja lelki íróként, rádiósként, és akkor is, amikor éppen mulattat –, s eközben maga is mulat. Egy székely paphoz nagyon is illik ez. Ha úgy adódik, székely ruhába öltözik, harmonikájával kiáll a közönség elé, és kellemes baritonján megszólaltatja népdalainkat. A hallgatóság lába járni kezd, feje ,,bólogat”, s a dalos jókedv megteszi hatását, életkedvet ad…

– Az előző rész – a kedvencek – ITT 

Szeretettel ajánljuk: Kenyérünnep – szent királlyal ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Péter páter népdal-missziója: a legkedvesebbek

SEBESTYÉN PÉTER (kedves becenevén Péter páter) marosvásárhelyi plébánossal a Kiskertembe rozmaringot ültettem… című népdalgyűjteménye kapcsán beszélgettünk Miskolcon, ahol a mindszenti templom Szent Péter és Pál búcsújának vendégszónoka volt. A találkozás alkalmával elénekelte az édesanyjához, s édesapjához kötődő legkedvesebb népdalait is.

Cikkünk Sebestyén Péter atyával az Új Misszió folyóirat 2021 augusztusi számában olvasható. 

Következő rész ITT

Szeretettel ajánljuk: – Béres legény és ángyom asszony – Szent Efrém férfikar ITT
– Minden bűnt távol kerüljünk – Kallós Zoltán emlékére
– Locsoló bál a táncháztalálkozón ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot  –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.