Fráter kórus 30 – Oh Happy Day

…Oh happy Fráter…, oh happy kórus…, oh happy közönség… – játszott az Oh Happy Day (egy 18. századi himnusz ismert gospel-átirata) szövegével Regős Zsolt a Fráter kórus 30 éves, igazán happy – fergeteges, felszabadult, boldog – jubileumi koncertjén. Kisvideónkban a próbára is bepillantunk.

– Fráter kórus: ,,Isten fényében” táncolva – Siyahamba ITT
Fráter kórus: Afrikai dalok ITT
– Oh Happy Day – Shammak, Solymár ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Fráter kórus 30 – Afrikai csokor

,,Merre tartasz? Hová mész? Velem akarsz lenni a Paradicsomban?” – ez a szövege a Noyana című zulu dalnak, mely szintén elhangzott a Fráter kórus 30 éves jubileumi koncertjén. Videónkban hallhatjuk még a Socholoza és az Akheko című afrikai dalokat is, Regős Zsolt alapító karnagy vezényletével.

Kapcsolódó bejegyzés: Fráter kórus 30 – előzetes ITT
– ,,Isten fényében” táncolva – Siyahamba ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Fráter kórus 30 – ,,Isten fényében” táncolva

A közönség is ropja a SIYAHAMBA zulu dalra… ,,Isten fénye út a sötétben. Ez a mi jelszavunk 30 éve. Amit 30 éve mindig el is mondok… De hát ez a lényeg, nem?! Az Úr segít bennünket!” – vallja Regős Zsolt, a miskolci Fráter kórus alapító karnagya… Harminc éves jubileumi koncertjük – szép lírai elemekkel is tűzdelve – fergeteges hangulatban telt, mi sem mutatja ezt jobban, mint az egyik előadott afrikai dal, a Siyahamba (azaz: Isten fénye út a sötétben), melyre a fináléban már a közönség is táncol…

Kapcsolódó bejegyzés: – Fráter kórus 30 – előzetes ITT
– Afrikai csokor ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Fráter kórus 30

A Fráter kórus 30 éves jubileumi koncertjére (2022. május 28.) Regős Zsolt alapító karnagy visszahívta a régi tagokat is, akik közül sokan első szóra boldogan ,,repültek” vissza az alma materbe. Benéztünk a próbafolyamat első alkalmára, beszélgettünk a tanár úrral, s élveztük a gospel zene által egekbe szárnyaló hangulatot.

2022. május 28-án, szombaton este 6 órakor kezdődik a koncert a miskolci Fráter gimnázium aulájában. Az első részben az egyetemes kórusmuzsika néhány darabját mutatják föl Regős Zsolt vezetésével, a kórusból indult művészek szólistai közreműködésével. A szünet után egy-két szám erejéig az iskola egykori rockzenekaráé lesz a színpad, majd pörögnek a kórustagok s hallgatóik által egyaránt rendkívül kedvelt gospelek. A karnagyi álom szerint ,,kétzongorás mű is elhangzik.
Nincs regisztráció, nincs belépőjegy, mindenkit szeretettel várnak erre a lelkes, lendületes, istendicsérő zenei programra.

Szeretettel ajánljuk: – Jézus visszajön – gospel örömmel ITT
– Fráter kórus: Fenn az Égben él az Isten ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

White Christmas a Jézus Szíve-templomban

Irving Berlinről mesél Regős Zsolt, a miskolci Fráter kórus karnagya, akinek egyik híres szerzeményét, a White Christmas című dalt is megszólaltatta az énekkar magyar nyelven a Miskolc-martinkertvárosi Jézus Szíve-templomban 2018. december 28-án tartott koncertjén.

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Regős Zsolt: Fráter induló – szimfonikusokkal

Vidám, lendületes, remek indulózenével büszkélkedhetnek a ,,fráteres” diákok. Szimfonikus feldolgozása akár hollywoodi filmzenének is beillene – simán el tudnám képzelni 🙂 Ave Maria címmel adtak közös koncertet a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium kórusai a Miskolci Szimfonikus Zenekarral 2018. február 26-án, s a műsor a Fráter-induló szimfonikus feldolgozásával kezdődött – és zárult. Regős Zsolt szerzeményének szimfonikus hangszerelését Faragó Sándor egykori Fráteres diák készítette, s az önálló zeneműként is megálló darabot a szerző vezényli.

Refrén: ,,Fráter diák, mindig vidám, lelke tiszta és készen áll, / Jóban rosszban, bajban gondban nem marad egyedül sohasem, / Isten segít, mindig segít, hívjad kérjed, Ő bátorít, / Életedben és a padban, Ő a társad, ezt el ne feledd!”

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Kapcsolódó videók: Caccini: Ave Maria – Fráter Schola Viridis IDE KATTINTVA
Guiness-rekord, gospellel – Fenn az égben… IDE KATTINTVA
                                         Kodály Zoltán: Miatyánk – kétféleképpen IDE KATTINTVA
Rejtett kincs a Bánk bánból IDE KATTINTVA

Honvágy himnusz…

…a Fráter kórus feldolgozásában

Az 1956-os forradalomhoz kötődve lett sláger Terry Gilkyson – Gommermann István Honvágydala: az emigrációban új élettel próbálkozó magyarok szinte himnuszként hallgatták a távoli országokban, hogy ,,Oly távol messze van hazám, Csak még, még egyszer láthatnám…” Százezrek számára jelentette ez a legendás dal a hazát, és ’56 üzenetét. Hazánkban egy ideig be is volt tiltva, csak a Szabad Európa Rádió ,,hullámszárnyain” lehetett hallani szívszaggató, jeligés üzenetként.

Kisvideónkban a Fráter kórus előadásában halljuk a dalt, vezetőjük, Regős Zsolt feldolgozásában. (2015)

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

Jézus visszajön – Fráteres gospel-örömmel IDE KATTINTVA
Sziámi: Szeretni még – Fráter-dalfeldolgozás, IDE KATTINTVA