Helyénvaló kívánság

KISKEDVES – az egri ministránstalálkozóról

Odakaptam a fejem, mikor az egri Érseki Palota kútjába pénzérmét dobva egy kislány a helyhez és a helyzethez leginkább illő (a főegyházmegyei ministránstalálkozón voltunk) kívánságot fogalmazta meg… (halld a videóban) :). Kiderült, a Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskolából jöttek. Két hitoktató (Szendreyné Miskolczi Mária és Huszti Bernadett) 22 gyereket hozott, hogy a diákokat olyan közösségi élményhez juttassák, melyre a településen nincs lehetőségük: lássák, milyen sok diák, ministráns van az egyházmegyében…

Kapcsolódó videó: Foghíjak a 10. egyházmegyei ministránstalálkozón IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

,,Rózsafüzért jól tudok amúgy imádkozni…”

,,FOGHÍJAK” – 10. egyházmegyei ministránstalálkozó, Eger

Még egy későbbi bíborossal is előfordulhat, hogy gyerekkorában kiüti egy társa fogát – hát még az „egyszerű” ifjakkal. A kisvideónkban szereplő gyerekek meséltek ilyen történeteket az egri ministránstalálkozón. Az egyik kislegény azt is megemlítette, hogy „Rózsafüzért jól tudok amúgy imádkozni” – és meg is mutatta, hogyan kell…
Tizedik alkalommal tartottak egyházmegyei ministránstalálkozót 2017. október 7-én az egri bazilikában, ahová közel ezer ministráns érkezett. Mi a miskolci Szent Imre-templomból érkező kis csapattal beszélgettünk.

Kapcsolódó videó: Helyénvaló kívánság IDE KATTINTVA

Fotóalbumunk a facebookon IDE kattintva 

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)