Zarándoklat – …hogy a lélek megérkezzen

A zarándok elindul a megszokott környezetéből, a szürkeségből, a hétköznapi gondokból, a családi viszályokból, és az út során gondját, életét, terhét átadja az őt kísérő Istennek. És jobb emberként tér haza, megváltozik, megszelidül –, de nem a lépésektől, hanem Krisztus kegyelméből… – vallja Makkai László pasztorálpszichológus atya, aki videónkban a zarándoklatok lényegéről beszél, szót ejtve arról is, hogy az is megtérhet, aki nem vallási célból indul egy ilyen útra.

Illusztráció: Máriapócsra induló fiatalok, illetve egerszalóki zarándokok.

IFJAK A ,,BÖLCSESSÉG ÚTJÁN” 2023-ban immár 21. alkalommal hívják a görögkatolikus fiatalokat az évről-évre egyre népszerűbb Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatra, augusztus 14-19. között. Idén Sárospatakról indulnak a résztvevők, ott lesz a gyülekező augusztus 14-én, ahonnan a Gávavencsellő-Kemecse-Nyírpazony-Nagykálló útvonalon érkeznek meg a máriapócsi kegyhelyre, az Istenszülő oltalma alá. Az idei mottó: ,,Megmutatom neked a bölcsesség útját”. (Péld 4.11)… Az Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat elnevezésű facebook-eseményt megkeresve bővebb információt kaphatnak a zarándoklatról az érdeklődők, s megtalálják a szükséges regisztráció lehetőségét is.

További gondolatok Laci atyától: – Találjunk rá irgalmas szívünkre ITT
– A facebookon kibújik belőlünk a kisördög ITT
– A becsület értéke – az aranytól a lyukas garasig ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

…hogy lelkünk rózsája felfrissüljön

Májusi Mária-,,melódiák” Máriapócsról – 2. rész

Szabó Csaba görögkatolikus papnövendék Máriapócshoz kötődő Szűzanya-énekeket énekelt a debreceni KATTÁRS-on, 2016-ban. A dalok között felolvas egy szép gondolatsort Keresztes Szilárd püspöktől is. Az elhangzó énekek: A pócsi szép templomban…; Ó legszentebb édesanyánk…

Az előző rész IDE KATTINTVA
(Mária, Mária, hazánk védőanyja…; Mária gyermekei ide jöjjetek…; Téged jöttünk köszönteni…)

(Szabó Csabát 2022 januárjában pappá szentelte Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök.)

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

,,Téged jöttünk köszönteni…”

Májusi Mária-,,melódiák” Máriapócsról – 1. rész

Szabó Csaba görögkatolikus papnövendék Máriapócshoz kötődő Szűzanya-énekeket énekelt a 2016-os debreceni KATTÁRS-on. A dalok között egy csodát is felelevenített. Az elhangzó énekek: Mária, Mária, hazánk védőanyja…; Mária gyermekei ide jöjjetek…; Téged jöttünk köszönteni…

A következő rész IDE KATTINTVA – (A pócsi szép templomban…; Ó legszentebb édesanyánk…)

(Szabó Csabát 2022 januárjában pappá szentelte Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök.)

Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)