NOÉ BÁRKÁJA: ,,Lelkes” állatok?

Az állatok ,,isteni párája”

Szent Pál a Kolosszeiekhez írt levelében olvasható, hogy minden teremtmény Isten lelkéből és szívéből lett teremtve.
VI. Pál 1978-ban adott hangot annak a véleményének, miszerint haláluk után az állatok is a mennybe juthatnak – egy nap Krisztus örökkévalóságában látjuk majd viszont őket.
II. János Pál 1990-ben úgy fogalmazott, hogy az állatokból sem hiányzik a lélek („isteni pára” – soffio divine) – s már Aquinói Szent Tamás is úgy vélte, az állatoknak is van lelke, csak másmilyen, mint az embereknek.

Olvassa tovább!