FACEBOOK-KATEKÉZIS: Filozófiai kert

ÉRDEKESSÉGEK HAZÁNKBAN
A Filozófiai kert öt szellemi irányzat harmonikus együttélését ábrázolja. A Gellért-hegy nyugati oldalán található, csodálatos budapesti panorámával. Különlegessége a 2001-ben felavatott, bronzból és gránitból készült 8 alakos szoborcsoport, mely Wagner Nándor Japánban élt szobrász munkája. Egy körben áll Jézus Krisztus, Buddha, Lao-Ce, Ábrahám és Ehnaton, a középen elhelyezett, a közös istenséget jelképező gömböt nézik, mely az összekötő kapcsolatot szimbolizálja a vallások között. A háttérben még megjelenik Gandhi, Bódhidharma, és Assisi Szent Ferenc szobra is.
Az alkotó 1977-ben három példányban készítette el a szoborcsoportot, Budapest mellett New Yorknak és Tokiónak is ajándékozott egyet. Életének utolsó 15 évét ezzel töltötte, koncepciója az volt, hogy együtt helyezze el olyan személyiségek szobrát, akiknek léte és munkássága a mai napig sokak számára meghatározó.
A kert az augusztus 20-i ünnepségek egyik rendkívül hangulatos, kellemes helyszíne: a Panoráma Classical sorozatban komolyzenei művek hangzanak el, a közönség babzsákokon ülhet.

FACEBOOK-KATEKÉZIS. Egy nagyon tartalmas, értékes facebook egyházi csoportban picikét beledöngölgettek a betonba ezért a megosztásunkért. 🙁 Van benne átgondolkodnivaló igazságtartalom, érdemes beszélgetni róla. Ám ez az alkotás szimplán csak egy érdekesség, mely öt (egymásra veszélyt talán nem jelentő) szellemi irányzat harmonikus együttélését ábrázolja. Az alkotó olyan személyiségek szobrát állította egy csoportba, akiknek LÉTE ÉS MUNKÁSSÁGA A MAI NAPIG SOKAK SZÁMÁRA MEGHATÁROZÓ.
A hozzászólásokból:  Olvassa tovább!