,,Megszólaló” szentképek – Sétáljunk át a lelki hídon

Egy lap Bukovenszki Zoltán atya szentképgyűjteményéből, –
s a képhez íródott gondolatai:

,,A híd akadályokon ível át, megszüntetve azokat,
ami nagyon fontos a mai zűrzavaros, ellenséges világban,
ahol egyre inkább az ember embernek farkasává válik.” 

2020 a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus éve. 3. esztendeje készíti fel a Magyar Katolikus Egyház a krisztushívők nagy családját e különleges szentévre, amikor Mária Országa 82 év után ismét vendégül láthatja a világ katolikusait, és hitet tehet a Legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztus mellett.

Olvassa tovább!

NEK – Visszaszámlálás, tudnivalókkal

Eucharisztikus Kongresszus – Budapesten másodszor

Az Eucharisztikus Kongresszusok 139 éves történetében a világeseményt szervező eddigi 26 ország közül mindössze 11 állam rendezhette meg az egyhetes ünnepségsorozatot egynél több alkalommal – köztük van Budapest is. Immár több mint három éve tart az előkészület a 2020 szeptemberi nagyszabású rendezvényre, mely olyannyira közeledik, hogy 2019. szeptember 13-án, pénteken 16 órakor Erdő Péter bíboros a Szent István-bazilika előtti téren el is indítja a 366 napos (szökőév lesz jövőre) visszaszámlálást. Ekkortól lehet regisztrálni a programokra.
Az alábbiakban összefoglaljuk az eseménnyel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

 Tíz alapvető ismeret az Eucharisztikus Kongresszusról

Olvassa tovább!

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

2017. Úrnapjától 2020 nagy ünnepéig

A fotón Kalkuttai Szent Teréz anya gondolatai az Oltáriszentségről…

…az alábbi ima pedig a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elnöksége és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelében szerepel, melyet Úrnapján, június 18-án olvastak fel a templomokban.

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!

Olvassa tovább!