Trianon 103 – Akartunk élni – szabadon…

Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből

Gyermekeit mentette a cseauseszkui tébolyultságtól – Dancs Rózsa kálváriaútja Háromszéktől Kanadáig

A nyolcvanas évek derekán Romániától az „elbocsátó szép üzenetet” jelképező útlevelemet két tábla, pult alatt szerzett, magyar gyártmányú mogyoróscsokoládéval, félliter magyar barackpálinkával, egy karton Kent cigarettával és egy kiló babkávéval szereztem meg.

Olvassa tovább!

,,Visszasugárzott” keresztény hagyomány

Húszéves a torontói Kalejdoszkóp

Az erdélyi származású, Kanadában élő Dancs Rózsa író, lapszerkesztő Miskolcon is tartott már könyvbemutatót, s ebből az alkalomból az általa kiadott Kalejdoszkóp folyóiratot is megismerhették az érdeklődők. Az irodalmi–kulturális kéthavi lap ebben az évben ünnepli megalapításának huszadik évfordulóját. A Kárpát-medencéből sok köszöntés szállt a tengerentúlra, többek között egy húsz köszöntőírást egybefűző gyűjtemény formájában is. Ennek részét képezik Dobos Marianne és Kabdebó Lóránt, valamint a jezsuita Sajgó Szabolcs költő alább közreadott sorai is.
Fotó – a miskolci könyvbemutatón – Dobos Klára/Új Misszió

Olvassa tovább!