LUCANUS –, SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA
KÜZDELMES ÉLETE
AZ ÁTKOZOTT DAGANAT
Rubria békés elhunyta mély sebet ütött Lucanus lelkén. Hetekig bezárkózott szobájába. Bosszúval vegyes gyászában sértődötten visszavonult a külvilágtól. Még szeretett anyjától, Írisz elől is elzárkózott. Sötét, kínzó gondolatok gyötörték: – Mi végre születik hát az ember? Csak azért jön a világra, hogy kínok közt vergődjön, majd pedig ugyanolyan gyalázatosan és kilátástalanul haljon meg, mint ahogyan élt. Az ember Istenhez kiált, és nem kap választ. Egy nap sem mentes a gondoktól és a gyötrelemtől. Az ember végül leszáll a sírba, és a létezés titka továbbra is megoldatlan. Visszatért már egy ember is a sírból valami vigasztaló hírrel? Mondta már egy isten is: „Kelj fel, megszabadítalak a terheidtől, és elvezetlek az életre?” Bizony nem. Ilyen isten még sohasem volt, és soha nem is lesz. Isten az ember ellensége.
– Az öklét bámulta. Arckifejezése merev és fenyegető volt a haragtól. – Én megmutatom, hogy le fogom győzni! – motyogta. – Elragadom kezéből az áldozatait. Megszabadítom a tehetetlen szenvedőket a rájuk rótt kínoktól. Ahol Ő halált rendel el, én ott életet fogok fakasztani. Így fogom magam Őrajta megbosszulni…