Egy lap Bukovenszki Zoltán atya szentképgyűjteményéből –, s a képhez íródott gondolatai:
Szent János apostol ünnepére
Az igazi szeretet Istentől ered, aki maga a Szeretet.
Szent János apostolról írják (ünnepe: dec. 27.), hogy idős korában ezt az egy mondatot ismételte: „Szeressétek egymást!” Ő, mint a „Szeretett tanítvány” nagyon is tisztában volt a szeretet igazi jelentőségével, hiszen látta mesterét a hároméves tanítói útja alatt szeretni.
Kelemen Didák Emléknapot rendeztek a templom- és iskolaépítő minorita szerzetes halálának évfordulóján, április 28-án. A program része volt egy zenés irodalmi műsor is a miskolci minorita templomban. A Didák atya életét végigvezető, a hangulatot verses-zenés elemekkel illusztráló előadást Hortai Rita szerkesztette A „Tisza-vidék apostola” címmel. Kisvideónkban ebből hallhatnak rövid részletet, melyből megismerhetjük Didák atya a XXI. század emberéhez szóló üzenetét, és elimádkozhatjuk a Versbarátok köre tagjaival együtt a boldoggá avatásáért könyörgő imát.
Az emléknapon adták át a Kelemen Didák-díjat is, melyet mintegy tíz évvel ezelőtt alapított Kalna Zsolt minorita tartományfőnök.
Állványerdőben is imádkoztak a miskolc-mindszenti hívek
Sikerült úgy megoldani a miskolc-mindszenti templom másfél éve tartó teljes belső felújítását, hogy közben egyetlen vasárnapi szentmisét sem ,,vittek ki” onnan, a hívek a legsűrűbb állványerdőben is kitartottak. Lipcsák János plébániai kormányzó álmatlan éjszakáinak ,,gyümölcse” ez, több okot is talált, hogy ne költözzenek át a munkálatok idejére az egyházközség közösségi termébe. Kisvideónkban János atya felsorolja ezen okokat, mesél a felújítási folyamatról, arról, miért is tolódik őszre az eredetileg a búcsúra (Szent Péter és Pál apostol, július 2.) tervezett újraszentelés, vagy hogy hogyan ,,forrt össze” a Pál felirat… Időről időre igyekeztünk megörökíteni a felújítás fázisait, ezek láhatók az illusztrációs képsorokon – nem időrendi sorrendben! (Cikk az Új Misszió 2017. júliusi számában.)
(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)
A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. További információ itt! Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ok!
Adatvédelem & Cookie szabályzat
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.