Főszerkesztői gondolatok

1989. augusztus első vasárnapján, címlapján a márianosztrai Szűzanya fekete-fehér fotójával megjelent az Új Misszió legelső száma. Az idei augusztusi címlapon – azóta megszépült, restaurált változatában – ugyanezt a festményt láthatják, immár színesben. Ugyanígy változott az elmúlt három évtizedben katolikus folyóiratunk is.
1989-et a rendszerváltás éveként tartjuk számon. A több mint negyven évig tartó kommunizmus-szocializmus után lehetősége nyílt Egyházunknak is a szabad működésre, amely a katolikus sajtó gyarapodását is eredményezte. A változás utáni lapok sorában az elsők között voltunk, csak az Igen c. katolikus ifjúsági lap előzött meg minket.

Olvassa tovább!